Ismét Antal nélkül ébredtem. Ha ez nem lett volna elég, még ráadásul esős, borongós napnak néztem elébe. Az első utam a fürdőbe vezetett volna ha észrevettem volna a küszöböt (és nem rúgok bele), de mivel ez nem így történt először visszaültem az ágyra, hogy megnézzem, biztos nem vállt-e le a kis lábujjam a lábamról. Szerencsére még megvan.

 Sikerült felöltöznöm és túlélnem magamat. Antal hagyott nekem egy fecnit az asztalon amire gyors macskakaparással ráfirkantotta, hogy ma sem jön haza ebédre. Aztán meglepetésemre jött tőle egy hangüzenet, mi szerint estére van programunk. Végre! 

 Már egy éve szinte belehalok az unalomba. Antal mély depresszióba zuhant édesapja halála után. Még nem dolgozta fel teljesen. Szerintem jót tenne neki egy munka váltás is és egy  kis szórakozás, esetleg egy hobbi. Régen nagyon szeretett vezetni. Az ominózus eset után már csak metróval, villamossal és busszal jár, azóta én vezetem az autót. 

 Gondoltam ráveszem, az évfordulónkon menjünk el valahová kikapcsolódni, de még nem jutottam el odáig, hogy felhozzam ezt a témát.

 Úgy terveztem, nem főzök semmit mivel Antal úgysem jön haza ebédelni, így ezt a napot inkább a takarításnak és rendrakásnak szenteltem volna, aztán meglepődve tapasztaltam, hogy csak néhány órámba került és még előttem az egész nap. Kezembe vettem a mobilom és felhívtam a kozmetikusom, hogy tud-e most fogadni. Tudott. Szóval ezzel is elment két és fél óra. 

 Itthon óriási harci feladat állt elém (amit minden nő nagyon jól ismer), hogy vajon mit is vegyek fel a vacsorára? Őszintén szólva a ruhatáram 45%-a fekete ruhákból áll. Végül is a választásom egy fekete (mily meglepő...), nagyon egyszerű ruhácskára esett, és ezt egy aranyos kis ezüstlánccal kombináltam. A hajamat szimplán csak kiengedtem, majd egy ici-pici sarokkal rendelkező, fekete cipőbe bújtattam lábaim. 

 Leültem az ebédlőasztalhoz egy könyvvel, így vártam Antalt. Miközben olvastam lassan besötétedett, amit észre sem vettem. Egy fél óra múlva kizökkentett valami az olvasásból. Valami furcsa zaj, leginkább ahhoz tudtam volna hasonlítani, mintha valami leesett volna a lépcsőház egyik szintjéről a másikra, így hát kiszaladtam megnézni. 

®