Összeszedtem a ruháim és hazaindultam, hogy onnan is összepakoljak. Sajnos otthon utolért Antal. 

-Zita, megállnál egy pillanatra?! Kérlek! Beszéljük meg!
-Nincs mit megbeszélnünk! 
-Aludj rá egyet! Ne dönts így! Túl elhamarkodott! 
-Nem, nem az! Már nem érzem biztonságban magam melletted. Elakarok válni és el is fogok! 
-Zita! - szólt utánam de mást már nem mondott. 

Gyorsan összekaptam a dolgaim és elindultam kifelé, amikor Antal megint bepróbálkozott. 

-Mégis, hova akarsz menni? 
-Haza.
-De hát neked ez az otthonod!
-Már csak volt. 
-Zita, aludj itthon, csak még ma, aztán ha holnap menni akarsz akkor elengedlek.
-Ezzel csak az a probléma, hogy én most akarok menni!
-Kérlek! - ezzel a lendülettel megölelt. Nem löktem el. Olyan érzés volt mint a kapcsolatunk legelején. Kiengedett az öleléséből és láttam rajta az, hogy mennyire csalódott.
-Antal, nem merek maradni, és attól is félek, hogy ha maradok, akkor megint visszatérünk az unalmas életünkhöz, amit nem akarok. 
-Zita én szeretlek! Bármit megteszek érted!- Ahogy ezt kimondta egy óriási lövés hallatszott és Antal előttem esett össze. Sikítottam de akkor már mindegy volt. Misi tört be a lakásba, fegyverrel a kezében. 

-Ezt miért tetted? - sírva fakadtam és Antal mellé térdeltem. Vérzett. 
-Te ezt nem érted! Meg kell tennem! - zokogott  és rám szegezte a fegyvert. 
-Tedd le a fegyvert! Neked segítség kell! Meg akarsz ölni még egy embert? Akkor hajrá! Próbáld meg! Akkor is lecsuknak! 
-Ne szólj hozzám!- üvöltött. Remegett a keze és meghúzta a ravaszt. 

Nem talált el semmi. Kifogyott a tár. Ezen felbátorodva felkeltem és elindultam felé, ő pedig nem mozdult, láthatóan teljesen le volt sokkolva. Kivettem a kezéből a pisztolyt. Nem ellenkezett, ez talán jobban megijesztett mintha megütött volna. Nem fordítottam neki hátat, de gyorsan tárcsáztam a mentőket és szóltam, hogy hívják a rendőrséget. 

 Mikor kiértek, a mentők elvitték Antalt, a rendőrök pedig Mihályt. Nem értették, hogyan került ide, amikor az előbb tették rács mögé. És ezzel én sem voltam másképp. 
Elmeséltem nekik mindent. Pontról pontra. 

Az egyik rendőrt felhívták és közölték vele, hogy Misinek volt egy ikertestvére és mindketten pszichiátriai kezeltek csak a zárt osztályról is megszöktek. 

Én is elég sokkos állapotba kerültem és nem is voltam túl jól. Az egyik fickó felajánlotta, hogy elvisz Antal után és beleegyeztem. A kórházba vezető úton végiggondoltam  az egészet. Adok Antalnak egy második esélyt. 

A kórházban ellátták Antalt és már ébren volt. Nem sokat beszélhettem vele, de biztosítottam arról, hogy vele szeretnék maradni. Örült neki. De hazaküldött pihenni. 
Azt hiszem nem írok több naplót. Ezzel az elég morbid mondattal zárom ezt a mozgalmas hetet: Abba a hotelszobába azóta is visszamennék! (Jól van na, baromi szép volt) 
®

 Visszaérve a bankból, nagyon megkönnyebbültem, mert csak arra tudtam gondolni, hogy végre pihenhetek. Ez a nagy felfordulás teljesen lefáraszt. 

 Az előbb említett "megkönnyebbülés" nem tartott sokáig, ugyanis az emeletre érve hallottam Zita segélykiáltását. Nyitottam az ajtót és elöntött a düh, látva Misit aki Zita karját szorítva próbálta meg elrángatni onnan ahol éppen állt. Odaléptem és behúztam neki egyet. Megpróbált visszatámadni, de elkaptam a kezét, csakhogy a másik kezében egy kés volt amivel le akart szúrni, viszont Zita feleszmélve a kábulatból kicsavarta a tárgyat Misi markából. 

 Egyenlő esélyekkel folytattuk tovább a "bunyót" miközben Zita ki tudott szaladni és segítséget hozott. Három fickó jött és szétválasztott minket.  Valaki hívta a rendőröket akik megérkezve elég feldobottnak tűntek, hogy leleplezték a gyilkost.

 Zitához léptem aki még mindig sokkos állapotban volt. Magamhoz húztam, és akkor láttam meg, hogy vérzik a karja. Nem én voltam az első aki észrevette, mert szólnom sem kellett és már neki is láttak, hogy ellássák a sebét. 

-Hogy vagy?- kérdeztem.
-Szerinted? Nem tűnt fel, hogy épp megakartak ölni? Ezt most ugye te sem kérdezted komolyan? - háborgott.
-Zita nyugodj meg!
-Hogy nyugodjak meg? Ez a te hibád! Nem igaz, hogy annyira fontos volt elmenned! - és sírva fakadt. Megakartam ölelni, de ellökött. Majdnem elsírtam magam én is, adtam egy puszit a hajára.
-Szeretlek!- mondtam.
Felnézett, de olyan szintű megvetést láttam a szemeiben, hogy inkább elkaptam a tekintetem, amikor megszólalt.
-Antal én mindig melletted álltam, vártam rád, de az elmúlt egy évben semmiféle szeretetet nem kaptam tőled. Azt hittem egyszer újra olyan lesz minden mint régen, de most már tudom hogy nem és én ezt nem bírom tovább. 
-Zita, nyugodj meg, ne hozz elhamarkodott döntést! 
-Nem elhamarkodott. El fogok válni! - addigra már végeztek a sebével, és elment. Nem jutottam szóhoz. A fickó akik kötözte a sebét odajött hozzám és így szólt: 
-Nyugodjon meg. Nagyon zaklatott, át fogja gondolni! 
-Én is abban reménykedem. 

®

 A délelőttöm eltelt "úszkálással" , délután Antal elment intézni az ügyes-bajos kis dolgait, így egyedül maradtam, megint. Gondolkoztam, mit is csináljak és miután jól meg hánytam-vetettem a dolgot, a választásom az olvasásra esett (újfent). Szóval kényelmesen elhelyezkedtem a pihe-puha ágyba, kezembe vettem kedvenc könyvemet és belemerültem. Így vissza gondolva, nem kellett volna. 

 Mikor feleszméltem már sötét volt (mert miért is ne? Hurrá!) és épp csengettek. Őszintén szólva, néhány pillanatig elgondolkoztam azon, hogy lehet jobb ötlet lenne elbújni és nem kinyitni az ajtót, de aztán összeszedtem magam és elindultam az ajtó felé. Kinéztem a kukucskálón ( ez a mániám) és nem láttam ott senkit. Arra gondoltam, lehet valaki keresett egy szobát aztán rájött, nem ez az és tovább ment. Visszaültem az ágyra és folytattam amit addig csináltam. Jobban mondva csináltam volna. Ugyanis bármily meglepő megint megszólalt a csengő. Kikászálódtam az ágyból, immáron cseppet idegesebben mint úgy általában amikor ajtót kell nyitni valakinek. Kinéztem és senki nem volt ott. Most már csakis arra tudtam gondolni, hogy én vagyok fáradt és hallucinálok, ezért elindultam tusolni. 

 Már a fürdőben voltam amikor hallottam valami fura kattanást, de már nem tulajdonítottam neki különösebben nagy szerepet. 

 Végeztem a tusolással, felhúztam a pizsamámat aztán aludni akartam menni, viszont amikor kinyitottam az ajtót sötét volt a folyosón. Tisztán emlékeztem, hogy felkapcsolva hagytam a lámpát. Mivel az kezdtem kicsit paranoiás lenni, inkább bezárkóztam a fürdőbe és minden mozdíthatót (a már zárt) ajtó elé toltam, fő a biztonság. Telefonálni akartam Antalnak, de sajnos a szobában hagytam a mobilom. Pech. 

 Majdnem összekapartam minden bátorságom és ki akartam nézni, mondván, hogy nem lehetek ennyire nyámnyila, amikor egy férfi hang megszólalt:
-Tudom, hogy itt vagy valahol kedvesem. Nem akarsz előjönni? Lenne miről beszélnünk. 

A sírás kerülgetett és nem tudtam mit tehetnék. Nem telt el két perc, megint megszólalt:
-Nem érek rá egész éjjel, bár ha attól függ mire. Ha nem jössz elő, akkor azt mondd el, hol a férjed? 

Nem feleltem.

-Nem mondasz semmit? Rendben. Akkor most benyitok. 

 Iszonyatos erővel kezdte ráncigálni az ajtót. Kitört belőlem a sírás és segítségért kiáltottam. Kinyílt az ajtó és minden amit elétettem felborult és akkor megláttam felismertem. Ő volt az a fiatal srác aki nemrég a szomszédunkba költözött, és már a nevére is tisztán emlékeztem. Misi volt. 

®

 Hajnalban láttam ahogy Antalék kipakolnak egy  rendőr segítségével. Azt hittem, akit letartóztatnak azzal nem bánnak ilyen rendesen, de úgy tűnt mégis. Kár. Pedig vártam mikor jönnek köszönteni az új szomszédot, vagyis engem. A vicc az, hogy tényleg nem tűnt fel neki,hogy ideköltöztem néhány nappal ezelőtt, és az sem, hogy mindig előbb érek haza mint ő. Máskülönben, hogyan is tehettem volna meg amit tettem? Ez volt a harmadik. 

 Összeszedtem magam és elindultam dolgozni, hiszen sikerült eltüntetnem Antalt, így abban reménykedtem, hogy engem fognak előreléptetni. Nagyon boldog voltam. 

 Már bent ültem az irodában és elképzeltem, ahogy én vagyok a cég legjobb könyvelője. Megérkezett Péter, a főnök. 
-Jó reggelt! Milyen szép napunk van!- köszöntem nyájasan. 
-Jó reggelt! Misi .... esik az eső és fúj a szél, ez neked szép? 
-Öö, én szeretem ezt az időt, az én bőröm nem bírja az erős napsugárzást, se a gyengét. - próbáltam menteni a menthetőt. 
-Értem.- és már ment is a saját irodájába.

 Fél óra múlva az ideg szétvágott, ugyanis Antal belépett az ajtón és Péter kiküldött engem két kávéért. Nem értettem, nem csukták le? Miért nem csukták le? Érdekelt mit beszélnek amit én nem hallhatok így nem mentem el kávéért, hanem ott maradtam és az ajtó túlsó oldaláról hallgatóztam. 

-Szóval, miért kellett elköltöznötök? És meddig? És ami még fontosabb hova? - érdeklődött Péter.
-A rendőrség szerint veszélyben vagyunk a gyilkos miatt. Azt hogy meddig kell ott maradnunk pontosan én sem tudom, és azt hogy hol lakunk nem árulhatom el. - válaszolt Antal.
-Antal, én vagyok az ügyvéded, nekem már csak elmondhatod, nem? 
-Jó, a Rózsa Hotel, de nem mondhatod meg senkinek és nem kereshetsz meg ott! Érted?
-Rendben. Figyelj, majd ha sikerül lerántani a leplet erről az egészről akkor gyere csak vissza dolgozni, jó? Mindenben segíteni fogok. Viszont most talán vissza kéne menned, nem gondolod? 
-Köszönöm. Majd telefonálj!
-Mindenképp. 
Nyílt az ajtó és nekem úgy kellett tennem mint aki most jön vissza. 
-Misi?!
-Antal?
-Nem kávéért mentél? 
-Nem jó az automata.
-Értem.- és tovább sétált.
Benyitottam az irodába és Péter kérdőn fordult felém. 
-Hol a kávé? 
-Elromlott az automata. Most akarom felhívni a szerelőt! 
-Oké, hát akkor én most elmegyek. 

 Egy újabb hazugságot kellett felírnom a többi közé és hívhattam szerelőt a tökéletesen működő géphez. 

®

 Fél tizenkettőkor ébredtem. Addig nem volt energiám  körülnézni, de akkor megtettem. Hát azt kellett mondjam, nem csak egy egyszerű szobát kaptunk, hanem egy egész lakosztályt. Az ajtón belépve egy kisebb folyosón találjuk magunkat, ahol balra a konyha van, jobbra pedig a mosdó és a fürdőszoba. A folyosó végén egy gyönyörű, napfény járta nappali, nagy ablakokkal és egy erkéllyel. Nappaliból nyílt a szobánk ami egyszerűen, wáó, letisztult volt,de nekem annyira tetszett. 

 Végiggondoltam mindent amit tegnap nem bírtam. Igazából nem igazán tudtam hova tenni ezt a gyors "költözést" és már nem is akartam sokat agyalni rajta, inkább főztem egy kávét amikor csengettek. Kinéztem a kukucskálón és egy fiatal fickó állt az ajtó előtt (a ruhájából gyanítottam,hogy itt dolgozik).

-Jó reggelt!- köszönt udvariasan
-Jó reggelt!
-Remélem nem zavarom, csak azért jöttem,hogy megkérdezzem, hozhatok valamit? Ebédet az étteremben fogyasztják, vagy idefent? 
-Szerintem az étteremben, köszönjük.
-Rendben. 

Antal felkelt és tudni akarta, ki volt itt. Én pedig válaszoltam.
-Egy beosztott, érdeklődött, hogy ebédelni lemegyünk-e. 
-Éhes vagy?
-Kicsit.
-Jó akkor menjünk. -mosolygott. Olyan rég nem mosolygott így rám. 

 Antal gyorsan átöltözött és lementünk ebédelni. A hotel többi része is olyan lenyűgöző volt mint a mi kis "lakásunk". Az ebédlőről nem is beszélve, csodálatos illatok terjengtek és baromi jó hangulata volt az egésznek. Leültünk a legelső asztalhoz és kértünk egy-egy étlapot. Nem kellett sokat gondolkodnom, mert már alapból úgy mentem le,hogy tudtam mit szeretnék aznap enni, így rendeltem egy nagy milánóis pizzát. Azt hogy Antal pontosan mit rendelt, nem is tudom, lekötött a tény hogy végre pizzát fogok enni. Már néhány napja nagyon megkívántam. A kiszolgálás meglepően gyors volt, aminek nagyon örültem. Mikor meghozták, rekord gyorsasággal fogyasztottam el, Antal ki is nevetett. 

 Ebéd után visszamentünk a szobánkba és Antal felhívta Pétert és elintézték telefonon, nem hallottam mit beszéltek, de nem is nagyon érdekelt, mert megtudtam,hogy van egy uszoda része a szállodának és épp oda készültem kicsit elütni az időt.

®

  -Na, mi volt?- kérdezte Zita. 
 -Elmondtam mindent, úgy ahogy volt. 
 -Nagyon szigorúak voltak?- tudakolta Péter, akit csak akkor vettem észre.
 -Őszintén szólva én rosszabbra számítottam, de te mit keresel itt? 
 -Segíteni jöttem. Én pedig pontosan erre számítottam, szerintem senki nem hiszi, hogy te voltál. Fura, de ez így van, ügyvéd vagyok, valójában az ilyen eseteket nem így szokták kezelni. 
 -Nem tudom mi ez. De szeretnék hazamenni. Ki kell pihennem magam és nektek is. 

 Összeszedtük a holminkat és már épp indultunk volna amikor egy rendőr megállított és a kezembe nyomott egy papírlapot. 
-Jöjjön velem még egy pillanatra.
-Mindjárt jövök!-szóltam Zitának és nyomtam egy gyors puszit homlokára.
-Igen?
-Van egy cím azon a papíron, a feleségével oda kéne költözniük, úgy hogy senki ne tudja meg a hollétüket, csak egy kis időre. 
-Tényleg szükséges ez?
-Igen. A hetekben több ilyen és ehhez hasonló esethez volt szerencsénk, mindenkit ide szállásoltunk el. Persze civilek is megszállnak abban a hotelban, a biztonság érdekében nem áruljuk el a többi "áldozat" nevét sem. Csak a legfontosabb dolgokat vigyék magukkal. Az autójuk ugyan annak a szálloda garázsában lesz elhelyezve. Most mi visszük haza önöket egy civil gépjárművel és kapnak egy órát az összepakolásra. A többiről majd ha biztonságban vannak tájékoztatjuk önöket. A papíron minden amit most elmondtam részletesen le van írva, mutassa meg a feleségének és semmisítse meg a szállodában! A kapunál várja önöket egy kolléga! Viszlát!
-Viszlát...

 Péter és Zita kérdőn néztek rám.
-Zita, az autóban mindent elmondok. Péter köszönöm a segítséget.
-Mit mondott?- kérdezte Zita.
-Mindent elmondok a kocsiban.
-És nekem? Az ügyvédednek?-óóó, szóval Péter önkényesen kinevezte magát az ügyvédemmé.
-Bízhatok benned? 
-Ügyvédi titoktartás. 
-Jó, akkor holnap a munkában mindent megbeszélünk.
-Nem. Most egy darabig nem kell bejönnöd dolgozni. Hívj fel amint felébredtél. Jó pihenést!- Péter lerendezte ennyivel és kiment. 
-Baj van?- érdeklődött Zita. 
-Nyugodj meg! Gyere menjünk! 

A kocsiban mindent elmondtam Zitának, nem láttam semmit az arcán, nagyon fáradt volt. Hazaérve Neki is én pakoltam be, mondjuk 4 bőrönd, 2 utazótáska és még néhány kisebb telt meg. Hát igen, az okosan pakoló fél, a mi házasságunkban Zita. 
Egy fél órás autóútba telt odaérnünk. A hotel gyönyörű volt, de nem volt időm, sem kedvem jobban szemügyre venni, mert siettem Zita után a szobába. Szegénykém már nagyon álmos volt.
Ahogy bezártam az ajtót a rendőr után (aki kedves volt és segített bepakolni) már zuhantam is Zita mellé az ágyba.

® 

 Kint ültem a folyosón és vártam Antalt, akit már legalább egy negyed órája hívtak be. Már nagyon álmos voltam és nem tudtam mikor mehetünk végre haza. Féltem, bár nem tudom miért, hisz ha Antal azt mondja nem ő volt, akkor nem ő tette. De mégis. Valahogy az elmúlt időszakban annyira eltávolodtunk egymástól, hogy már azt sem tudom kivel élek együtt. Igazából nem lehet ésszerű választ adni arra,hogy miért tette volna. 

 Épp az automatához akartam sétálni, mikor nyílt az ajtó és Antal főnöke (a nála fiatalabb) Péter jött velem szembe. Kezembe nyomott egy kávét és visszakísért a padhoz. 

-Ő tette?- tért a tárgyra.
-Nem! Miért tette volna? Csak épp rosszkor volt rossz helyen.
-Téged behívtak már?
-Igen. Még előtte.
-És ő? Mióta van bent?
-Talán egy fél órája. 
-Mondj el mindent!
-Fura, hangos csattanást lehetett hallani az egész házban és elment az áram is. Ezt követően mindenki lement a földszintre megnézni,hogy mi történt. A gondnok már ott volt és sikerült neki megjavítani, amikor újból ez történt, aztán mindenki visszament a lakásába, tudva, hogy valami lecsapja a biztosítékot és ennyi az egész, majd rendbe hozzák. Alig telt el néhány perc már hallottam a kiáltást és lementem ahogy mindenki más is és ott volt a test, a vér, és Antal. A következő amire emlékszem, az az ébredés a szobánkban Antallal, és azonnal jönnünk kellett.
-Ez így szép és jó, de mégis hogyan tudnánk bizonyítani, hogy nem a férjed tette? 
-Nem tudom. Azt mondta, mielőtt belépett a házba lépéseket hallott a kiáltás után.
-Jó amint kiengedik vele is kell beszélnem.
-Segítesz neki?
-Azon leszek, hisz a cégnek sem tenne túl jót egy ilyen hír, de te jól vagy?
-Azt hiszem, de aggódok.
-Nyugi. Nem hiszem, hogy ő tette és szerintem a rendőrség se. Akkor ott azonnal fogták volna és hozták volna ide. De ehelyett ők felengedték hozzád.
-Ez furcsa, nem? Nem szabadott volna ilyet csinálniuk.
-Igen az. De most ne agyalj. Nézd, ott jön! Ahhoz képest ami történt, elég kevés ideig beszélgettek vele.

®
 

 Antaltól kaptam egy sms-t 9 órakor, hogy nem tudnak jönni mert a felesége elájult és félreértés áldozata lett. Ezt pontosan nem értettem, de ha nem hát nem. Kifogás mindenre van. Legközelebb már nincs kibúvó. Nem értem. Zita,hogy tudja elviselni? Mégis milyen félreértésbe keveredhetett Antal? Az az ember aki mindig tökéletesre vasalja a nyakkendőjét. Az akinek a napi rutinja ugyanaz már egy éve. Ébredés. Munka. Alvás. Pff... Már maga a házas élet unalmas, nemhogy egy "Antal félével". 

-Sose leszek házas!- dőltem hátra, kezemben egy pohár borral.
-Majd meglátjuk!- nyomott egy puszit arcomra Helga a vörös rúzsos szájával, remek.
-Tetszik a ruhád, nézzük meg milyen ha nem vagy benne! 
-Felejtsd el!- mosolygott.
-Hát jó. Akkor mit szeretnél csinálni?
-Hoztam filmet! 
-Neeeee! 
-Deeee! Kérleek!- nézett rám szívszorítóan aranyosan, vagy legalábbis próbált, de egy nőre akin vörös rúzs van, nem mondanám hogy aranyos, nekem egészen más jelzők jutottak eszembe.
-Rendben. De előre szólok, én alszok.
-Majd felkeltelek.
-Próbálkozz csak!- és befeküdtem az ágyba, a fal felé fordulva.

 Nem sokkal ezután Helgának már jobban tetszett az én ötletem mint az övé. Haha, nyertem. Legalábbis azt hittem. Váratlanul megcsörrent a telefonom.
-Anyukád hív.
Felvettem a telefont és tíz  perc múlva már anyánál voltam.

-Szóval, mi történt? 
-Antal, tudod, az egyik beosztottunk, a rendőrségen van, ugyanis ma este gyilkosság történt a házukban és pont őt találták ott, így ő az első számú gyanúsított. 
-Mi??? Antal? Ugyan már, ő a legunalmasabb ember akit ismerek, vele nem történhet ilyen. 
-Pedig de. Azt szeretném,derítsd ki, mégis mi az igazság. Ha tényleg ő a tettes akkor haladéktalanul ki kell rúgni, nem engedhetjük meg, hogy elterjedjenek a pletykák, miszerint egy gyilkost alkalmazunk. Ha pedig nem ő az, akkor segíts neki tisztára mosni a nevét, hiszen nagyon jól végzi a dolgát. 
-De anya, csak egy könyvelő! 
-Igen! A mi cégünk könyvelője! Nem érted mekkora port kavar ez? 
-Nem hiszem, hogy ő tette.
-Akkor bizonyítsd be! Ügyvéd vagy és a főnöke. 
-Rendben anya. 
-És igyekezz! Nem tudódhat ki! 

 Elindultam,hát az őrsre, meglátogatni Antalt. Hajnalban. ,,Eltudom képzelni mennyire fog nekem örülni. Lehet, hogy inkább haza kéne mennem, és reggel zaklatnom? De ha ártatlan, akkor el kell neki a segítségem." gondoltam magamban. Kiderül, hogy még létezik a lelkiismeretem így elmentem az őrsre. Közben egy furcsa érzés kerített hatalmába... hiányzott Helga.
®

  Kinyitottam az ajtót és abban a pillanatban csak annyit vettem észre, hogy a lépcsőház koromsötét. Fel akartam kapcsolni a villanyt, de nem működött, így visszaszaladtam egy zseblámpáért és elindultam megnézni hogy mi történhetett. Mások is hallották a zajt, mert a ház összes lakója lámpákkal a kezükben vonult lefelé. A gondnok megoldotta a problémát és egy-két perc múlva már láttunk is és mindenki visszament a lakásába. Viszont én még fel sem értem az emeletre mikor megint csattant valami és megint sötét lett. Visszafordultam hát a zseblámpámmal és lebattyogtam az akkor már újból sürgő forgó gondnokhoz. 

-Béla bácsi, mi történik?- érdeklődtem.
-Valamelyik lakó, biztos vagyok benne, olyan dolgot használ ami folyamatosan lecsapja a biztosítékot, csak nem tudom ki, de ha rájövök biztos lehet benne, hogy lecsavarom a golyóit!- morogta.
-Tudok valamiben segíteni? 
-Nem, köszönöm, megoldom.
-Hát, akkor én most visszamegyek.- Csak biccentett egyet. Baromi rossz kedve volt. Bár érthető.

 Folytattam volna az olvasást amikor megint hallottam a csattanást és most társult hozzá egy fájdalmas üvöltés is. Kirontottam az ajtón, ahogy mindenki más is. Leérve sokkoló látvány fogadott. Minden csupa vér volt. A gondnok vére volt. Ott volt Antal, a gondnok nyakán volt a keze. Ezt látva minden elsötétült.

 Nem tudom meddig voltam eszméletlenül, de mire felébredtem már a szobámban voltam, mellettem pedig Antal fogta a kezem és fürkésző tekintettel nézegetett. 

-Mi volt ez? Mért volt a vére az ingeden? 
-Már beszéltem a rendőrökkel, megígértem, hogy amint felébredsz bemegyek az őrsre kihallgatásra, veled együtt. A ház többi lakóját is kihallgatták már.
-Te tetted? Őszintén! 
-Nem! Dehogy! Ezt te sem gondolhatod komolyan! Tudod, hogy soha nem tennék ilyet! Jöttem haza, az utca nem volt kivilágítva, hallottam a kiáltást és azt hogy valaki távozik és bejöttem. Próbáltam segíteni neki, de már menthetetlen volt. Azért voltam csupa vér mert megpróbáltam elállítani a vérzést! Érted? 
-De ugye, azért tisztában vagy azzal, hogy így te lettél a legfőbb gyanúsított? 
- Mert az jobb lett volna ha nem próbálok meg rajta segíteni? 
-....Nem. Igazad van. Szerinted a rendőrök hinni fognak neked? -kérdeztem.
-Ez az igazság! Muszáj elhinniük. Viszont most akkor gyere. 
-Várj! Azt mondtad hogy lépteket hallottál, ugye? És te akkor még kint voltál, tehát akkor nem ment ki az ajtón. Akkor még itt van a házban, lehet hogy egy lakó, akkor ő rád fogja terelni a gyanút! Pont kapóra jött neki, hogy épp ott vagy! 
-Zita nyugodj meg! Ha így van ahogy mondod, arra a rendőrség is rá fog jönni. Gyere induljunk!
-Antal kérlek! Figyelj! Ha nem lakó volt, akkor is valamelyik lakásba kellett mennie. Na már most, a földszinten 3 lakás van. Az egyik a gondnoké aki egyedül lakik már régóta, a másik a Kovács családé akik a légynek sem tudnának ártani plussz van két gyerekük. A harmadik lakásban pedig az a visszahúzódó srác, fúú hogy is hívják ? Zoltán? Igen, Zoltán. Ő.. róla nem tudok sok mindent. Hogy oldod ezt meg?
-Elmondom az igazat.- mosolygott rám fáradtan.
-Antal én...- nem tudtam végigmondani, magához húzott és megölelt, amit nagyon rég nem tett
-Szeretlek!- mondta.

 ®

 -Misi, kérlek ezeket küldd el az igazgatónak!- mutattam az asztalomon lévő papírkupacra. 
-Már megy is?
-Igen, a feleségem vár. Ha ezt elintézted te is mehetsz. Ja, és zárd majd be az irodát mielőtt mész. Jó éjt! 

 A liftben senki sem volt (nem csodálom) és már a portás is pakolászott. Kint sötét és hideg volt. A szél is fújt, és akkor sem könnyebbültem meg amikor már a metrón voltam. Valahogy olyan fura előérzetem volt és ehhez a "vacsorához" sem volt túl sok kedvem. Reméltem Zita már elkészült, végül is volt rá elég ideje, vagy nem? Ezen elfilozofálgattam egészen addig amíg le nem szálltam a metróról. 

 Az utcánkba érve meglepődve tapasztaltam, hogy egy utcalámpa sem működik és a kirakatok sem világítanak. Mondanom sem kell mennyire szokatlan ez egy nagyvárosban. Előkotortam a mobilom, hátha használhatom fényforrásnak, de valamilyen úton-módon lemerült. Nem volt más választásom, a sötétben kellett hazamennem. 

 Már a lakóház előtt hallottam a gondnok szitkozódását. Gondoltam valamelyik lakó miatt ideges, mint mindig. Kinyitottam a kaput és abban a pillanatban hallottam a gondnok kiáltását, majd nyugodtan távolodó léptek hangját. Berontottam az ajtón, itt világos volt, az első dolog ami túl feltűnő volt ahhoz hogy ne vegyem észre az a vértócsa a padlón, és a gondnok, akié a vér. Másodperc töredéke alatt térdeltem le mellé és raktam kezem a torkára amin óriási vágás éktelenkedett. Már hallottam az embereket akik a kiáltásra siettek ki lakásukból. Próbáltam elállítani a vérzést de reménytelen volt. Utolsó pillanataiban rám nézett és láttam, hogy próbál mondani valamit, amit nem tudtam leolvasni a szájáról. Meghalt. Ekkor néztem fel és láttam az emberek botránkozó tekintetét, és Zitát, ahogyan épp a földre rogy. Oda akartam menni de az emberek közrefogtak és kérdezgetni kezdtek. Számukra ez az egész helyzet félreérthető volt, olyannyira, hogy engem kezdtek el gyanúsítgatni. 

-Maguk komolyan azt hiszik, hogy én tettem? Nem ismernek még eléggé? Évek óta itt élek, nem volt konfliktusom egyikükkel sem! Hívják a rendőröket, és ha engem nem engednek oda, akkor valaki vigye fel a feleségemet mert rosszul van!- teljesen kikeltem magamból, kiabáltam.
Szerencsére egy kedves család gyorsan kapcsolt és ketten felemelték Zitát, hogy felvigyék, a többiek pedig a pártomat fogták és lassacskán az összes szomszéd észhez tért. 

 A rendőrök 10 perc alatt ideértek. Elkezdték a helyszínelést és az emberek kikérdezését, akik készségesen elmondtak mindent. Sorra kerültem én is, elmondtam mit hallottam, elmondtam, hogy sötét volt és mikor beléptem a helységbe akkor kapcsolódott csak fel a lámpa, elmondtam hogy nem én voltam és segíteni akartam. Utólag még hozzátettem, hogy a feleségem elájult a vért látva és, hogy ha nem akarnak azonnal őrizetbe venni akkor felmennék hozzá (és engedélyt kértem megmosakodni). A parancsnok mintát vetetett a kezemről, lefényképezett és elkérte a névjegykártyám, majd elengedett. Kicsit túl gyorsan is, de nem ellenkeztem. Mindennél jobban akartam látni Zitát. 

®